Chojun Miyagi (1888. április 25.-1953. október 8.) gazdag kereskedő család harmadik fiaként született, apja Chosho Miyagi volt. Anyja ösztönzésére 11 évesen kezdett harcművészetet tanulni Aragaki Ryukotól, aki három évvel később bemutatta Kanryo Higashionnának, aki végül tanítványának fogadta. Miyagi 13 évig tanult mesterétől uchi dechiként (bentlakásos tanítvány), az edzések olyan kemények voltak, hogy a tanítványok rendszeresen elájultak a megerőltetéstől. Miyagi sensei még ezek után is sokat futott, és a tengerparton edzett egyedül, estére volt, hogy olyan fáradt volt, hogy nem tudott felmenni a lépcsőn, és az előszobában aludt.
Mestere halála után Kínába utazott, hogy megkeresse a dojot, ahol tanult. A történelem viszontagságai már elsodorták a dojot, de talált egy idős mestert, aki annak idején ott tanult, az ő segítségével szélesítette tudását.
Hazaérkezve rendszerbe szedte Higashionna tanításait, melyekbe beépítette a Kínában tanult módszereket, légzés- és lelkigyakorlatokat. Az új stílust Goju-nak nevezte, melyben a go keményet, a ju pedig lágyat jelent. Ő volt az első, aki nevet adott Karate-Do stílusának, melyet Okinawán 1919-ben jegyeztek be, majd 1933-ban a Japán Harcművészeti Szövetség is bejegyezte a Goju-Ryu-t az elismert stílusok közé. Iskolájában mesteréhez hasonlóan nagy hangsúly került az erőre és az erőnlétre, ezek mellett nagyon fontosnak tartotta a tudat nyugalmát, melyet semmilyen kívülről jövő hatás sem zavarhat meg. Ennek fejlesztésére például jeges vízesés alatt gyakorolták a Sanchin formagyakorlatot, mely során minden izom folyamatosan meg van feszítve, és az intenzív légzés tökéletesen összhangban van a mozdulatokkal.
A go-t jelképező Sanchin párjaként megalkotta a Tenshot (a kínai Rokkishu gyakorlat és a Ryokushu fehér daru kata alapján), mely beépíti a ju-t is, ebben a katában a mozdulatokra a körkörösség és az ellenfél erejének elkerülése jellemző, ugyanakkor ez a lágyság tökéletes összhangba kerül a folyamatos izomfeszesség adta keménységgel. A Sanchinnal ellentétben a Tenshoban nyitottkezes technikák széles repertoárját láthatjuk. 1940-ben alkotta meg a Gekisai Dai Ichi és Ni katákat.
A Goju katák jellemzője a gyakori ritmusváltás, gyors és lassú, kemény és lágy, egyenes és köríves mozdulatok váltakoznak, így teremtve meg az összhangot go és ju között, mely a jin és jang egységét jelenti, azaz a zen lényegét tanítja.
Miyagi sensei napi 24 órában a Karate-Do-val foglalkozott, például olyan hétköznapi tevékenységek közben, mint a mosdás, azon gondolkozott, hogy ebben a helyzetben hogyan tudna elhárítani egy támadást. Rengeteget edzett a természetben, tanulmányozta minden érzékszerv működését és fejlesztését, hogy minél gyorsabban tudjon reagálni. Nagyon erős, de szerény, békés ember volt. Akik ismerték azt mondták róla, hogy egy szent lelke van bika testében.
1924-ben Jigoro Kano (a judo megalapítója) és tanítványai látványos bemutatót tartottak Okinawán. Ezután sokan kérték Miyagi senseit, hogy a Karate-Do helyzetének megerősítése érdekében ő is mutassa be saját harcművészetének értékeit. Miyagi erre csak úgy volt hajlandó, ha ráírják a meghívóra: “Nem a látványosságért, hanem az okinawai Karate-Do-ért.” A bemutató órákon át tartott, a jelenlévők sok nagyszerű dolgot láthattak. Például Miyagi szorosan összekötözött bambuszszálak közé beleszúrt ujjheggyel, s kihúzott egy szálat középről, egy felakasztott, nagy húsdarabba szintén beleszúrta a kezét, és kitépett belőle egy darabot. A nézők botokkal üthették különböző testrészeit, de nem látszott rajta a fájdalom legkisebb jele sem. Krétaporos talpának nyomát a mennyezeten hagyta. A bemutató után a következőket mondta: “Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke.”
Miyagi sensei nagyon szívén viselte a Karate-Do-nak, mint Okinawa kulturális kincsének a megőrzését, elismertetését és népszerűsítését. Nemcsak Okinawán tanított és bemutatózott, hanem Japánban, Kínában és Hawaii-on is. A Karate-Do stílusok kialakulásának klasszikus korában az egyik leghíresebb és legelismertebb mester volt.